A király


The king

Hol volt, hol nem volt, valahol a naptárhamisításon innen, de az Ober Enns-en túl, élt egy ember, akit Nagykároly-nak hívtak. Címe, rangja nem volt, bár a frankok uralkodója volt. Viszont a szép Karol neve sok nemzetnek megtetszett, s uralkodójuk címévé választották. Különösen a szláv népek rajongtak Karol-ért. Szinte mindegyik felvette nevét, csak az oroszok, bolgárok ragaszkodtak a CÁR (SAR) szóhoz... Fura módon a frank birodalomban senki sem akarta utánozni, s lett a németeknél KÖNIG s a franciáknál ROY. Később az urali magyarok is eljutottak a királyság "fejlett" szintjére, s természetesen a kis horvát király címét választották a legfőbb méltóság nevének, bár lehet, hogy Mieszkótól irigyelték el rangját. Aztán süket a magyar, mint az ágyú, s persze, "kiráj"-nak hallotta a "kralj", szót. Lehet az is, hogy a mássalhangzó torlódás okozott gondot, csak "a" hangot nem akartak a KR közé beiktatni, mert még valaki "király" helyett "karaj"-t kér. Aztán valahogy a németes KÖNIG v. a latinos REX sem felelt meg nekik. A "Császár" címet meg nem volt képük felvenni. Elvégre a CSÁSZÁR (KAYSAR) az a királyok királya, s ilyen címet csak a magyaroktól távol eső népek használtak. (Sahinsah, shaonanashao, negus, Kish királya stb)


Király szavunk tanult honfitársaink szerint:
király szavunk szláv közvetítésű germán - éppen Nagy Károly nevéből származik
(RÓNA-TAS ANDRÁS: NÉP ÉS NYELV: A MAGYARSÁG KIALAKULÁSA)
Nyelvészeink szerint:
Szláv jövevényszó: király, ispán, megye, kereszt, szent, pap, barát, karácsony, pünkösd, szombat, ugar, birka stb

Horvátok

Tomislav KRALJ uralkodása alatt Horvátország erős, virágzó ország. Stjepan Držislav az első megkoronázott horvát király.
According to the Russian Vselod Miller the name "Croat" comes from the Iranian word Hor-va (t)u meaning: the sun’s bed or path. (5) M. Vasmer derives the Croatian name from Hu-urvata meaning, "friend". (6) And the terms used to designate the high officials among the Croats, "kral, ban, zupan", are of Iranian origin.
Vagyis a horvátok nevéből a HOR lenne a NAP (Horusz) és a (V)UTU pedig az ÚT.

"Strathern, Andrew, and Pamela J. Stewart. 2004. Empowering the Past, Confronting the Future: The Duna People of Papua New Guinea. New York: Palgrave Macmillan. 208 pages. ISBN: 1-4039-6490-4 (hardback). This book provides a new analysis of changes in the lifeworlds of the Aluni Valley Duna people living in a remote part of the Highlands of Papua New Guinea."


Kínai fórum: "such as Naiman and Kerey (descended from Naiman and Kereits of Genghis Khan's era), are also found in Kyrgyz clans."

Kínai fórum

...akár koronának is nézhetjük azt a zöld fejpántot az "Anyakirálynő" v. "Cybele" istennő (más képein oroszlánok vontatta szekeret hajt) fején.

wu er kai xi (Orkesh Devlet eln.h. Kina)

(Pict.) is Orkesh a Kazakh? The person beside him look Chinese. orkesh is uyghur, among uyghurs there are many people looks mongolid.

Ainu *(ki)(=)raqu (V) > (Hokkaido) kirau, kirawe ‘horn’ § V92, P96, N98.
Hindu etimológia:

"4370). kira_man.i headman of a village; leader or chief (Ku_rmapu. A_tavar. 4); title of some sha_n.ar and kaikko_l.as (Ta.lex.) kira_mam village in an agricultural tract (Man.i. 13, 102-3); kira_ma-me_rai allowance of a portion of the crop to the village officers and servants (C.G.)(Ta.lex.) gra_mastha belonging to a village (Skt.); ga_mt.hi_ rustic (G.); ga_vt.ha_ (M.)(CDIAL 4373). gavud.a, gaud.a, gavad.a (a formation from ga_va = gra."
gra~_, gira~_ field (WPah.);
kira_ma-c-celavu village contribution for the performance of public functions like festivals (M.M. 31)(Ta.lex.)
kiramam order, propriety, rule, method, regularity, sequence (Te_va_. 1153,8); proper course of action, good conduct, strict observance of religious or moral rules (Uttarara_. Campuvan-. 29);
Miként a BAN (NAP) szó is falusi elöljárót jelent Hátsó-Indiában, hasonló módon a kira (nap) is falusi elöljáró a Gangesz vidékén.

BASHAI - IE nyelv

..The word bashai derives from the Sanskrit bhasha (language). The term therefore is Tamil for "Madras language".
...Madras bashai is also known informally by some as Tanglish. Some observers consider "Tanglish" to be distinct from "Madras bashai", in that "Tanglish" is considered to be English with Tamil influences and loanwords, while "Madras bashai" is considered the opposite....
Standard Tamil : Irukkiraay
Madras bashai : Kiray
Meaning : "You are".

Ujgur

In this research which is made on the origin of the word Gerayli/Kerayli the word is verified to be currently and widely in use among the Turkish clans with a series of variety such as geroy, giray, giroy, keres, kerey, kiray, kirey and it’s etymology is demonstrated to be somehow related with the word ker meaning strength and power in the archaic Turkish.

A királyok, császárok neve pár nép esetében:

Király / king
karol (oszét)
kiral , (turkish)
kral (azerbaijan)
qiralKrimi tatár)
korol (turkmen)
qorol (tatar)
koroly (bashkir)
küral, pacsa, koroly (kumyk)
koroly (kirgiz)
koroly (kazakh)
qirol (üzbég)
koroly (chuvash)
koroly (Yakut)
han (tuvai)
arača (tamil)
Király / king
iráni nyelvek=sah, pasa, pädesäh, malek
uighur= padishah
mongol, burját=kán, xan
francia=roi
ír= ri
gót=rix
vend= konge
baszk=ereguia
urartu=riga
spanyol=rey
német=könig
dán=kongen
finn=kauris
román=impäratia
rāju (telugu) [Nap, pásztor,rodzsung?]
Görög király
rex Graecorum (latin)
rey de Javán (spanyol)
roi de Javan (francia)
könig von Griechenland (német)
mbreti i Javanit (albán)
Kongen af Graekenland (dán)
koning von Griekenland (holland)
kauris on Grekan (finn)
il re di lavan (olasz)
kingi terra o Kariki (maori)
impärätia Greciei (román)
cár Grecii (orosz)
hari sa Grecia (tagalog)


A KIRÁLY cím eredetije tán a HEGY volt, ami a tibetiek nyelvén RI. Ennek variációja lehet a RIH, RIGA, REY, ROY, RIX, REX...

King of kings
Hungarian császár
Russian tsar'
Old Russian tsisariemperor, king,
Old Church Slavonic tsěsari
Gothic kaisar
Latin Caesar, emperor.
Holland keizer
Svéd kejsare
Dán kejser
Bulgar, Serb, Macedon Tsar
A bolgár kral és az orosz korol a Nagy Károly nevéből származik, bár a nyugati ember számára idegennek tünnek. Serbian language (along with the closely related Croatian, Bosnian, and Slovene languages) translates "emperor" (Latin imperator) as "tsar" (car, ???) and not as "imperator", whereas the equivalent of "king" (kralj). (Czech "král", Slovak "král'" , Polish "król"), an emperor is designated with another, derived from "Caesar" as in German (Czech "císař", Slovak "cisár", Polish "cesarz"), while the exotic term "tsar" (Czech and Polish "car", Slovak "cár") is reserved for the Russian emperor.

The Russians would have it to be an higher Title than King, and yet they call David "Czar", and our kings, Kirrols, probably from Carolus Quintus.. A szerb királyok a Kralj címet 1077-től használják..

Regulustól a rigolithig
A similar “popular” etymology of the native cognate of Lat. rex, an Old Irish (hereinafter OIr.) noun rí, “a king”, was afforded by an early eighth century legal tract on status, Críth Gablach (Binchy, ed., 1941: ll. 444-5). Its etymology is based upon the similarity between the noun rí, “a king”, the simple verb rigid, “stretches, extends”, and cuindrech, verbal noun of con-dírig, “corrects, controls”. Rí, cid ara n-eperr? Arindí riges cumachtu(i) chun[d]rig for a thúatha(i).

Briton líra: The Dance of the Sword. - (Ha Korol ar C'Hieze.) /Itt mintha táncot jelentene a korol../

King
“Dago bert” comes, of course, from Dagon. Now the word “bert”, as the author L.A. Waddell has shown, has its roots in the word “bara”, or “para“, or Anglicized, “pharaoh”, a “priest-king of the temple (or house).” So Dagobert’s name literally means “Priest-King of the House of Dagon.” (Fogadtam volna pedig, hogy a Farao az a távolsággal v. a tűzzel kapcsolatos név, miből a Farosz világítótorony származott!)...Cain’s name has been said to be the origin of the word “king” ...Uta-Napishtim contains the Sumerian and Egyptian word for fish, “pish” (Alternatív oldalon fordították "Utna Pisti"-nek is, pedig sokkal jobban hangzott volna a "Napisten útja".)
Nevek:
KIRA "sun" (Persian)
CYRUS meaning unknown (Persian) or perhaps "lord" (Greek).
CYRIL "lord" or "ruler" (Greek). A Greek evangelist. KREIOS Possibly derived from Greek (kreion) "lord, master"...

Ahol a KIRÁLY az KEREY:

kerey helynevek a világban: Kazak, iráni, etióp és niger vidéken...

...még kerey
- a pápai tizedlajstromban Kurew, Kure, Keurew és Kerey,
- több okmányunkban Kuru, Curu, Curru, Kewrywmunustra, Kevrevy, Kereumanustura, Kewre és Kunrew,
Kuru
Kerey is breaking away from gorges of Chon-Kereysky canyon. During almost a year was always full of snow holdup lightening the possibility of its inspection.

Hegymászók a Kerey pass-nál. Kerey

Tien-Shan - Királyhágó

Baubash-Ata ridge has a wide river network. This is a basin of rivers Kara-Unkur, Kaindy, Kara-Su, Seresu. The most available and often used as by tourists as by local inhabitants passes are: Kerey 3540 m.

Kazakhs (Hasag): Kazakhs with Nayman and Kiren roots that are composed of nearly 150 thousands of people live in the provinces of Bayan Ölgiy and Hovd in the northwest of the country. Pursuant to the dissolution of the Soviets, their population cannot be properly known as a result of the migrations to Kazakhstan...Tartuş People: Tartuş/Tartush people rooted from Kazaks that are divided into two groups such as the Lower Tartuş People and Upper Tartuş People are the descendants of Kirey Kazakhs.


Mutatok egy térképet, ahol látható, hogy Kazahstan mely részén élnek KEREYit leszármazottak. Egyik ilyen vidék a Kirey tó, oroszosan "Ozero kirey". (Észak 50, Kelet 69), a Tengiz tó mellett. A térkép részletesen ábrázola a kazakh törzseket elhelyezkedésük szerint.

Érdekességnek a keresztnevek jelentése honlapról: Nevek

Ushu: ..ushu near Korea and spread northeast up the. Japanese archipelago. Genes and skeletons of .... based on reconstruction of early vocabulary


kirgiz

"``Ortayuz'' has five uruks: Girey, Nayman, Argin, Qipchaq, and Qongrat. Girey has two oymaks: ``Uvak Girey'' (aris: Cantiqay, Cadik, chiruchi, Iteli, Qaraqas, Mulgu, chobar-Aygir, Merket, It-Imgen, Cas-Taban, Sarbas, chi-Moyun) and ``Qara-Girey'' (aris: Morun [soy Bayis Morun, Siban, Qurdcay, Tuma and Baysiyiq Semiz Nayman, Bulatchi, Toqpaq] and Bay-Ciket [soy Cumuq and Tugas]). Girey live in the Kara Irtis, Irtis, Obagan, Kisma Isim, and Oy river basins. "

A korona népe
Érdekes megfigyelni, hogy a tadzsikok zászlaja piros-fehér-zöld és 7 csillag van benne az arany korona felett... A nyelvük kelet iráni - ott a turk tömegben.

"Tajik means Crown Nation or pople of crown. Also word Tajik is a nickname for Farsi (Persian) Language, because even if for more than thousand years in Central Asia, India and Middle East there were ruling Turkik speaking mogol dinasties and nomad tribes, but the official language of the Government and the Kings Court was the Farsi/Tajik/Dari language. These three words, i.e. Farsi, Tajik and Dari mean one language. And if Tajik is interpreted as Crown(y) (adjective), so Dari means Court, that is language of the Kings' Court.
Thus Farsi means Noble, Tajik means Crown and Dari means Court of the Kings. Actually all three imply one language."

II. Saphur, koronája felett lótusz? Indonéz kerey

"In the Mentawai Island of Siberut, shamans (kerey) call this plant pangasele"

Egy hasonló szó Indiából:

"In Peshawar city they are referred to as "Kharay" meaning City-dwellers or Hindkowans."

Árják By: Jahanshah Derakhshani

Sum. Idigina, literarly interpreted as: "fast flowing river" = "Tigris" < *digna, Akk. (I)diqlat = Arab. Dijla "Tigris" (after d < t; n OP Tigr~ - 'Tigris'
Sar az egész...

Sum. kal 'highly esteemed' as well as 'powerful, strong' , gal 'great', gal 'king, prince' < (after s>k; r>l) OIran. sare- 'supremacy', sarah- 'head' (see below) OIran. sare- 'supremacy', sar- 'union, communion width', or sarah- 'head'. The tracing of this archaic Aryan root brings us to wide language areas of the ancient wold: IIr.Av. sarah- 'head' , OIA Níras-, OI NíraŁ 'head, top' (IE *er 'top of the body' > 'head, horn'), MP.NP sar 'head, top' , extant in different Indo-European languages. BR>
kal~ntar 'chieftain, head of tribe, powerfully built', NP kal~te 'castle or village on the rise'...
Old El. gal 'great', kir 'mister, man,one', (bar-sir ki-ir 'a Persian mister, a Persian)
"A village in Iranian Turkmen Sahra is called 'Kerey'. The population is a mixture of Kazak and Turkmen."
Iran. kaysar=great king (-> Kaiser, csiszár, császár, caesar,car)

Etimológia

2337.I mage: spy: harika_r-a a spy (Ka.)(Ka.lex.)
cf. he_raka spy (Skt.)(CDIAL 14165). Image: to look for; spy: cf. I>kira_v-
to search (Kol.); kivar- (kivart-) to feel for in darkness (Kol.); kiray to seek (Nk.)(DEDR 1561). e_rna_ look for (Kur.);

Kurena



"The Greeks founded the ancient Greek city of Cyrene, named after a spring, Kyre, which the Greeks consecrated to Apollo, in the year 630 BC. It was the oldest and most important of the five Greek cities in the region and gave eastern Libya the classical name 'Cyrenaica' that it has retained to modern times. It was named after a spring, I>Kyre, which the Greeks consecrated to Apollo. Cyrene, which lies in a lush valley in the Jebel Akhdar uplands, 16 kilometres from its port, Apollonia (Marsa Sousa), was founded as a colony of the Greeks of Thera, traditionally led by Aristotle (later called Battus) of Thera. Details concerning the founding of the city are contained in Book IV of the Histories of Herodotus. It promptly became the chief town of the ancient Libyan region between Egypt and Carthage (Cyrenaica), kept up commercial relations with all the Greek cities, and reached the height of its prosperity under its own kings in the 5th century BC. "

"Cyrene was the birthplace of Eratosthenes and there are a number of philosophers associated with the city including Callimachus, Carneades, Aristippus and Arete, and Synesius, bishop of Ptolemais in the 4th century."
"The inhabitants of Cyrene at the time of Sulla (c. 85 BC) were divided into four classes: citizens, farmers, resident aliens, and Jews"
[Ezek az ALIENS-ek nem a Marsról jöttek, csak más helyekről, pl Italiából..]

"Each pueblo has a society of fun-makers: Koshare or Kurena among the Keres, Kossa among the Tewa, Chiffonete at Taos."

A KURENA az arab neve a CYRENA városnak...:-)
Észak-afrikai terület: Cyrenaica / Lybia

Az arany koronára épült város

Egyes vélemények szerint Thera/Santorini menekültjei alapítoták. Cyrene/Shahat egy ősi város, Kurena romjaira épült, 621m-re a tengerszint felett. Pindar(osz) ókori görög költő nevezte el "Egy arany koronára épült város"-nak.



Amerikai hasonló
"The Rio Grande Pueblos are divided, linguistically, into four groups. The Keres include the people of Acoma and Laguna, in western New Mexico, and those of the Rio Grande valley: San Felipe, Santo Domingo, Santa Ana, Zia, and Cochiti. The Tewa language is spoken in the villages north of Santa Fe: Tesuque, Santa Clara, San Ildefonso, San Juan, and the dying Nambe. Isleta and Taos, set so far apart, and Picuris belong to the Tanos group and speak the Tiwa tongue. Jemez speaks its own language"

According to Parsons, in Jemez belief the "cloud people", or dyasa, live among the k'ats'ana (compare Keresan ka't'sina and Hopi kachina); the k'ats'ana, in turn, live at alawanatöta (ala, towards the north), on the mountaintops, and under springs. And the k'ats'ana are identifiable with the dead. The dead live also at wanatöta (translated as "forever"), which is in the north, underground, the place from whence the people came, and whence the newborn still come. "It is the place where we come from and go back to when we die." It is identified with the Keresan term shipapu.


Karakalpak király

Some of the Kazakhs, remnants of the White Horde, were led westward by Kiray and Janibek in the mid-1460's, establishing their headquarters at Yasi, the modern day city of Turkestan. In 1506, Shaybani Khan attacked these Kazakhs, who were led by Janibek's son anesh.


"Kurd Bala, “top,” kir, “excitation, ecstasy”;"
"Kurd Baz, “falcon,”" (Bazita? Kurd? falvaink..)
Finn etimológia

A finn-kecsua rokonság bizonyítékai...
1. arpa- 'uhrata, taikoa, ennustaa tulevaisuutta':
suomen arpa, arpoa,
turkin arvaa-, arba-,
ketsuan arpay (y ääntyy j),
japanin araware,
tamilin ari.

2. aj3- 'ajaa, metsästää takaa-ajamalla':
suomen ajaa,
mongolin ajala-,
dravidan (kannada) ayana (y = j),
japanin ayumi (y = j),
ketsuan aiway.

3. jur3 'kasvin juuri, alkuperä, kotipaikka':
suomen juuri, turkin jurt, tamilin veer, japanin yurai ja ketsuan jura (molemmissa viimemainituissa y ääntyy j).

4. kaav3 'malli, valinmuotti':
suomen kaava,
mongolin keb,
tamilin (kannada) koove,
japani gawa ja ketsuan hava.

5. kan3 'soiminen: soiva kello':
suomen kantele,
ketsuan kantela,
tamilin kanakana,
japanin kane ja
mongolin xanggilza.

6. katk3- 'katkaista, leikata poikki:
suomen katkaista,
dravidan (kui) katka-,
ketsuan katka-,
mongolin xadxu ja
japanin hatan.

7. kark3- 'karkottaa, ajaa pois':
suomen karkottaa,
ketsuan karkoy (y = j),
unkarin kerget,
mongolin yarya,
dravidan (kannada) karipu ja
japanin kari,

8. ker3- 'keriä kerälle':
suomen keriä,
mongolin kerydesyle,
tamilin curulai (c = k),
ketsuan kurura- ja
japanin kuru.

9. kele 'kieli, sekä elimenä, että puhuttuna':
suomen kieli,
tamilin kilavu,
mongolin kele(n),
ketsuan qallu
japanin kotoba

10. kila- 'loistaa, kilottaa (kuten kuu)':
suomen kilottaa,
tamilin kilar,
mongolin gilai-,
japanin kirakira
tai giragira
ketsuan killay.

11. kol3- 'kuolla, tappaa':
suomen kuolla,
tamilin kool,
ketsuan kolluy,
mongolin xoru-
japanin korosu.

12. mal3- 'suora rakennuspuu':
suomen malko, malkio,
ketsuan mallki,
tamilin maran,
japanin maruki
mongolin modun.

13. naj- 'nainen, naida':
suomen nainen, naida,
mongolin nai,
tamilin naya (y = j),
japanin naii ja ketsuan naya (y = j).

14. sana 'sana, merkki, signaali':
suomen sanoa, sana,
dravidan (kannada) sanadu,
mongolin sana-,
ketsuan sanampa ja japanin izanai.

15. sul3- 'sulaa, olla sula, helppo':
suomen sulaa,
dravidan (kannada) suluvu,
turkin sulauma,
japanin surasura
ketsuan culu- (c = lähes ts).

16. sul- 'suoli':
suomen suoli,
mongolin culu,
ketsuan -culi,
dravidan (brahui) xool,
japanin choo (ch = ts).

17. tak3- 'takertua, jäädä kiinni':
suomen takertua, takiainen,
ketsuan tkiay,
dravidan (kannada) tagar,
mongolin takar-
japanin taka.

18. tawt3 'tauti, sairaus, epidemia':
suomen tauti,
tamilin taavu,
mongolin taxul,
ketsuan tiwti
japanin (tsu)tsuga.

19. tek3- 'tehdä':
suomen tehdä, teko,
tamilin tekka,
mongolin tege-,
japanin deki
ketsuan teqway.

20. tuk3 'joukko, lauma':
suomen tukku, tokka,
tamilin tokai,
turkin tugay,
japanin taka
ketsuan tukuy.

21. waar3 'mäki, vuori':
suomen vaara,
tamilin varai,
turkin varos,
ketsuan varu
japanin wori.



Attila, a nagykirály

3. The root of ??????? is attested in both Hunnic and Turkic: Bulg Hun *kürä (i.e., kür + ä) = Tu kür. In Hunnic the word occurs in the Danube-Bulgarian tribe name ??????? ????+gir (<*kürä+gir). Karl Menges established for the "Altaic" kür ~ kür+ä the meaning "brave, noble, powerful ; universal" ; cf. the Pećeneg ruler s.a. 972 : ???? Kürä (Kür+ä).19 Because of Bang's law ("Mittelsilbenschwund")20 the form *kür+ä+sig ( > *kurasig) became kürs'ig. The name meant : "brave-like, noble-like, universal-like" ; cf. Attila, no. 13. Incidentally, a dangerous expedition (to Iran) was headed by two Dioscuri-like members of the dynasty, Basig and Kür sig.21

Horses played (and still play) a central role in the life and cult of nomads. Horse sacrifice and eating of horsemeat were common expressions of that special role. Each Hunno-Turkic language had at least two terms for "horse," one of which was used as a designation for the "horse year" in the twelve-cycle calendar.36 Concerning other Hunnic designations for "horse," see ??????? (no. 6) and ??µ??????-, etc. (nos. 24-25).
6. ???????.37 The first component of this name is surely the "Altaic" word xará (= qara; phonetically with initial spirantization: q > [x-]), which had two meanings: (1) 'black' and (2) 'great; northern'.38 Spirantization in the initial position (q- > x-)—as well as in the final position (see no. 7) — seems to be a typical Hunnic phonemic feature. The second element, tön (cf. Turkmen dön), is apparently the Saka loanword in both Hunnic and Turkic: thauna > *taun > tön 'garment, clothing'.39 The compound name, qarätön, therefore, had the meaning "black-clad; with black coat." It must have had some significance and currency among the Huns, since the name was popular among their progeny, the Old Chuvashians. Chuvash villages are usually named after their owner, and several villages still bear the name Xaratum (kiremet) called Xoratom kiremet.40 The word qara-tôn seems to have been an elliptical designation for "horse."

RÉGI NYELV

Rensch and his co-workers use Kalami and Kalami Kohistani in their work. The name Bashkari is used by Khowar speakers in Swat Kohistan for speakers of Gawri, while the Gawri language is called Bashkarwar in Khowar.
About the tribal name Bashkar, Bloch (1965:23) says that it is a relic of the Vedas and “no doubt the same as that of the school, which preserved the Rgveda.”
'kul' = ‘round object’. Issyk -kul?
'nän' =‘river’; 'nin' =‘rivers’
'giräjüg'= ‘to be turned around’
'gän' ='big'

A later but nonetheless reliable chronicler, Theophanes Byzantius (752-818), who incorporated materials from many lost sources in his work, also saved one Hunnic name: ????µ??8™. 13. ??????/?????.95 In 1955 I showed that '???????/Attila should be analyzed as a composite title consisting of *es 'great, old', *t4l· 'sea, ocean', and the suffix /a/. The stressed back syllabic til (= tlill) assimilated the front member es, so it became *as.96 The consonantic sequence s-t (aş til-) became, due to metathesis, t-s, which by assimilation resulted in tt.91 In 1981 I was able to establish a Danube-Bulgarian nominative-suffix /A/ from the consonantic stems.98 Recalling that Danube-Bulgarian was a Hunnic language, I can now add to the data in the article of 1955 the following: the Hunnic title attila is a nominative, (in /A/) form of attil- (< *etsil < *es til) with the meaning "the oceanic, universal [ruler];" cf. the title of the Pećeneg ruler ????, i.e., Kür+ä, meaning "universal" (cf. no. 3). (Mint ismert, Genghis khan is "egyetemes uralkodó" volt...)

Eritrea - királyi szerződés

7 The type of land contracts are Girat-fereka, literally meaning a land under fifty-fifty share; Girat-Meseles, meaning a contract that provides one-third of the total output to land owner: Girat-ribae, meaning a contract that provides a one-fourth of the total output to land owner, and Girat-kiray, meaning a contract where the tenant pays cash affront to the land owner. In first type of type of contract the tenant and landlord provide oxen and land, respectively, and costs of production are shared equally between them. There are, however, few cases where a landlord and a tenant who own one ox each entered into this type of contract. The second and third types of contracts are pure output sharing where the landlord contributes land only while the tenant provides oxen and bear all the production cost. The fourth type is fixed-rent contracts where the landlord provides land and receives cash payment up front as rent and the tenant provides oxen and bears all the cost of production. Cost and output sharing and pure output sharing contracts dominate, as the numbers of fixed rental contracts reported are very small when compared to the other type of contracts (See Okbasillassie and Holden, 2003d). The types of land tenancy contracts practiced include (1) pure sharecropping called Girat Bilae whereby the landlord and the tenant contribute land and oxen, respectively, and the tenant bears all the production cost and gets 2/3 or 3 of the output, (2) a combination of crop and cost sharing called Girat Fereka whereby the tenant and the landlord provide oxen and land, respectively, and costs of production are shared equally between them4, and (3) fixed rent contracts called Girat Kiray whereby the landlord provides land and receives cash payment up front as rent and the tenant provides oxen and bears all the cost of production.

Songhai

A KIRAY szó az afrikai Songhai Birodalom egyik uralkodójának nevében is fellelhető, aki kb. i.sz. 1200 körül uralkodott. Sunni Dynasty in Gao:
According to Stride and Ifeka's Peoples and Empires of West Africa, Gao fell under the indirect control of the Mali Empire during the reign of sundiata. In around 1275, an official of Mali fled to Gao established his own dynasty. The kings of the dynasty were called Sunni or Sonni meaning "replacement" or "liberator" kings. Gao had to be continously attacked to keep the new Sunni dynasty paying tribute, first by Mansa Sakura and later by General Sagmandir under Mansa Musa. By 1420, Songhai was strong enough to exact tribute from Masina. In all, the Sunni dynasty would cound 18 kings. Az uralkodó neve? "sunni mar-kiray" .

Egy fórumról: "magar in ENA MENA DEEKA YEH CINTRINE JO BHI HE inka sir qalam keraye... "
Bérlő: How much is my rent? Keraye-ye man cheghadr ast?
Fordításra vár:
Ewey a+keraye Kurd ziyatir xerîkî bergî yekemîn buwe wate (*erefname) ke hemoy bo basî Kurd û Kurdistan terxan kirawe û kêmtir bayexî be al-xatîme dawe ke hewal û basî kemî le ser Kurd tiyaye.
Iráni halfajta neve: rizeh keraye (= tiny ?), rizeh kuli, kilka-ye ma'muli or kilka-e-maamooli (= common shad). Urdu területen is "bérlet" (rent) a kiray.

TATÁROK



Tatárkirály
A krimi tatárok kánjának GERAY családneve a 15. sz.-ig vezethető vissza. (Maga a familia Dzsingisz kánig vezeti őseit!) I. Haci Geray kán volt a történelemben először feljegyezve "Geray" névvel. Ő alapította meg a krimi kánságot. A geray (ottoman használatban "giray") kapcsolja a népet a turk-mongol keray törzshöz, amely napjainkban a kazakok egyik etnikuma a Balkas tó ÉK-i partjánál, de van belőlük Mongóliában is "tartus" néven.. Némelyik uralkodó nagyon értett a rangnevek használatához, amikor így hivatta magát: "?ahbaz Geray Khan (1787-1789)" ..vagyis SAH, KIRÁLY és KÁN...

"3. For the correlation between the terms and concepts “Geray” and “Kerey” (or “Kereit”), see Julius [Gyula] Németh,
“Kereit, Kerey, Giray,”

Ural-Altaische Jahrbücher (Wiesbaden), vol. XXXVI (1965): 360-365. It should be noted that Haci Geray’s adaptation of the term did not indicate, on his part, any genealogical link to the Kerey tribe."
A tatár időkben a Kaukázus feletti részt is a Geray család egy tagja irányította "serasker" rangban. Ő volt egyben a keleti haderő főparancsnoka is. A katonák nogaj lovasok voltak, akik a kipcsák turkokból szerveződtek. Ezekből a Geray-okból lett később a birodalom nélküli szultán (zoltán), akik magas katonai ill. adminisztratív rangot értek el az oroszok alatt...
[kipcsákok: karachay-balkarok, kumukok és nogajok]
A tatárok szoros kapcsolatot tartottak fenn a "circassian" és a "chechen" [chechehet] néppel... "The name “Geray” and its various somewhat modified forms due to the local pronunciations, such as “Girey,” “Gerey,” “Geri,” etc., has been a commonplace personal name among many North Caucasian peoples to this very day. It is added after another name (e.g., Arslan Geray, Kiliç Girey, Mehmet Gerey, etc.)"
".. the khanukos (literally, the “khan’s sons”), one of the highest noble elements in Adyge societies.." "Gazi Geray Sultan who used to be the former Serasker of Kuban.."

The Geray dynasty

"The Gerays considered themselves the legitimate heirs of the Golden Horde and for them the state they ruled was nothing but the Golden Horde or Great Horde (Ulufi Orda) itself, a claim which they were keen to assert until the very end of the Crimean Khanate. The Geray line was directly linked to the fully Turkified and Islamized descendants of Juji, son of Chinghiz Khan."
"Following Haci Geray Khan I, his male descendants would add this appellation to their personal names. The cognomen Geray (or Giray in the Ottoman usage), thus acquired a distinctive historical meaning as the name of the Turkic and Muslim ruling dynasty of the Crimean Khanate, independent from the etymological background of the term, which had, in all likelihood, been linked with the eponymic Turkic/Mongolian tribe Kerey, a historical community important in its own right."
"the khanukos (literally, the “khan’s sons”), one of the highest noble elements in Adyge societies, were scions of the Gerays who, due to a variety of reasons, had ended up settling among the Adyges."

Meghalt a király, éljen a giray!
(Krimi nyelvterület)

A GIRAY szót Balassi Bálint is ismerte:
"Makam.i Rast / Gazi Giray Han"
IV. Mehmed Giráj nemcsak a lengyel és a császári diplomácia ösztönzésére, valamint a Porta felszólítására, hanem sokkal inkább hatalmi érdekei érvényesítése végett fordult szembe az erdélyi fejedelemmel. A krími kánok a 17. század első felében a Porta gyengeségét kihasználva kísérletet tettek arra, hogy kiterjesszék befolyásukat Erdélyre, s a két román vajdaságra.

...még giray
Csernyihiv
A 19. század folyamán itt tárták fel a Fekete Sírt, Kelet-Európa legnagyobb kiráályi sírját. A terület 1353-ban a Litván Nagyhercegség fennhatósága alá került. A várost Menil I Giray krími kán 1482-ben és 1497-ben feldúlta.

tagalog: ..és ahol a szem nem szemur, csak kacsintás: (tagalog). Kiray (wink), sontok (box) and arek (kiss) are examples of verb roots with...

Tibet területén egy helynév, illetve ott van a Kirey Hotel is, de névadója ismeretlen. Király nem valószínű, hiszen a ZAMBO a király arra, viszont a régi Lhasa egyik kerületét is "Kiray terület"-nek nevezik.

According to ancient historical documents, members of the earliest clans formed tribes known as "Bos" in the Shannan area. In the 6th century, the chief of the Yarlung tribe in the area became leader of the local tribal alliance and declared himself the "Zambo" (king)



NEW GUINEA


Oceania
(Oceania Newsletters)
On their return they parted company. Harrer went back to Mulia while Temple went east following the valley of the Kiray, a tributary of the Toli. After reaching that river he went upstream as far as its upper catchment. From there, he went again to Puncak Jaya, this time to guide two American military to the wreck of a plane crashed in World War II. With these journeys he covered a large part of the Western Dani habitat. The West Baliem is on its southern limit, the Toli valley and the ones between Mulia and Tiom are at the centre and the Kiray is near its northern limit. About the trip from Tiom to Ilaga he gave a valuable description in his 1962 book Nawok, the Western Dani term for 'Let's go'. The entire route was at altitudes of over 2000 metres.

However, Temple's account of the trip down the Kiray and up the Toli contains most valuable data about an area most of which is completely unknown anthropologically. He describes the Kiray valley as one 'of pioneers' (p. 148). Whereas one year earlier he had travelled at the upper limit of Western Dani settlement and land use, in the Kiray he was, at about 600 metres, at what then may well have been its lower limit. He noticed Dani chewing betel nut (p. 137). While Larson and Gibbons, missionaries working in the Ilaga area, have documented the influx of Dani into Ilaga and the valleys to its west and northwest, very little is know about their migrations north of Mulia. Hence Temple's data are most welcome. So is his brief reference to irrigated taro cultivation in the Kiray valley (p. 160).

Katolikus lexikon

Kér: a honfoglaló magyar törzsek egyike. - VII.
(Bíborbanszületett) Konstantin bizánci cs. (ur. 913-959) Kari névalakban a törzsek fölsorolásakor a 7. helyén említette. Németh Gyula szerint (1930) a ~ a török kär, ‘óriás, roppant nagy’ közszóból származik. Azonos eredetűnek vélte a Keräy, Kiräy, Keräit, Girayalakú nép-, törzs-, ágneveket, 1975: ismeretlen eredetűnek minősítette. Újabb magyarázat szerint a tör. keri, ‘utolsó’ hadi műszóra utalhat, mely a törzsi hadrendben - v. a törzsszövetségben - meghatározott helyére utalt. - A 9. sz. végén, a honfoglaláskor vezére Tétény. - Emlékét helyneveink őrzik, 1910: Abaújkér, Alkér, Egyházaskér, Felkér, Hajmáskér, Hontkiskér, Ipolykér, Kiskér, Kuratkér, Magyarkér, Nemeskér, Németkér, Nyitrakiskér, Nyitranagykér, Ókér, Szamoskér, Szentgáloskér, Újkér, Varjaskér. A KÉR törzs belekta az egész Kárpát medencét, akár a KESZI

Alternatív
Dr.Hajnos László: EGY SZUMIR KISLÁNY ÜZENETE:
"A KU-MAH-GAR: NAD hatalmas NÉP-nek,
NIMRUD volt a KI-RÁ-LUja,
ös BABILON megalapítója."

Nem tudom, Dr Hajnos honnét vette ezt e "KI-RA-LU" rangot, de a semita szótárban csak a következőt találtam:
ePSD:
KIR [GROVEL] (1x: Old Babylonian) wr. kir3 "to grovel, roll around" Akk. qarāru (megalázkodik)
KIR [HYENA] (20x: ED IIIb, Ur III, Old Babylonian) wr. kir4 "hyena" Akk. būşu (hiéna)
KIR [LAMB] (1113x: Old Akkadian, Lagash II, Ur III, Old Babylonian) wr. kir11 "female lamb" (nőstény birka)

KIRI [ORCHARD] (1086x: ED IIIb, Old Akkadian, Lagash II, Ur III, Early Old Babylonian, Old
Babylonian, unknown) wr. ĝeškiri6; kiri6 "(fruit) plantation, orchard" Akk. kirû (gyümölcsöskert, kert)
kirkir [BIRD] (5x: Ur III, Old Babylonian) wr. ĝeškiri6-ĝeškiri6mušen; ka5-kar2mušen;
ki-kar2mušen; kar-karmušen "a bird" Akk. kirikarru; kurkurru
(madár)

"kaaray= crocodile; Kaaray go isa ra. =Crocodiles are in the river " (Dictionary Zarma /Niger/- English)
Cirey= kelta város Kelet-Franciaországban.
kir=cow, sumer
Jeremiás könyvében: Kir-heres=A nap városa
modern törökben: kir=ország, vidék/szürke/


Arccal keletnek:
face (arc) = Mongol: CireI ni?ur; čirai ????; ????? ; ujgur: chiray; yakut: ?????;

Kurd
Sher =oroszlán, Kurdish. KIR, KIRI means "dick"

Helynevek M.o.-on


A varangyansok voltak nevezve: Russes (a szlávok által), Swealanders, Norrlanders, Angels, Gotztalanders.. az angolok Viking-nek, germánok ashman-nak nevezték őket.

hu [hvar] 20 (G) n. Sun (k606); [hu] {avesta}
ishtô [ishta] 10 (mN) worshipped (Kr), wished for, desired, beloved (k93) {avesta}

Ókori linkek:

Augusztus elsejét (kalend) nevezték "Gules of August"-nak is.
The highest peak of Parnasos is the Liakoura 2457m
Arab
etimológia. (Rajki András) /A számítógépem nem kedvelte.../
kira : rental, hire [karia] Alb qira, Ful akiri, Hin kiraya, Per keraye, Rom chirie, Ser kirija, Tur kira borrowed from Ar
kursi : throne; chair, seat, cathedra [from Sum guza] Hin kursi, Per korsi, Taj kursi, Tur kürsü borrowed from Ar


Indonéz kerey

"In the Mentawai Island of Siberut, shamans (kerey) call this plant pangasele"

Egy hasonló szó Indiából:

"In Peshawar city they are referred to as "Kharay" meaning City-dwellers or Hindkowans."
Remélem érzékeltétek, hogy még Indonéziába is eljutott a szláv KOROL /ami a frank NagyKároly nevéből ered..:-) /, csak ott a sámán kapta ezt a címet.
Valamivel közelebb, India táján, viszont a kerajaan az királyság jelentés tartalommal bír. Ott is a szlávok járhattak.
Még közelebb, a szláv szomszédságú üzbegeknél qirol a király. Bizonyára épp úgy félrehallották, mint a magyarok, amikor KOROL helyett KIRÁLY-t értettek.... Ők is süketek...mint a többi turk nép.

MAGYAR KIRÁLYOK

Szerfölött különös módon halt meg I. Béla (1060-1063), aki rövid, alig hároméves uralkodása alatt sikeresen munkálkodott a közjólét emelésén és kifelé is megerősítette a magyar állam tekintélyét. Székesfehérvárra összehívott országgyűlésére azonban a parasztság nagy tömegei vonultak fel, s a hatalmas néptömeg az ősi szabadsághoz, alkotmányhoz, hitvalláshoz való visszatérést követelte; a királyi csapatok rájuk törtek és sokakat leöldöstek közülük; Székesfehérvár tetemekkel volt borítva. Béla királyt pedig nem sokkal ezek után, a német császár elleni hadikészülődés közben - micsoda félelmetes jelkép ez! - agyonverte a saját trónszéke. A Chronica Hungarorum változata szerint: "A legkegyelmesebb Béla király pedig, amikor uralkodásának harmadik évét betöltötte, királyi birtokán, Dömösön - trónszéke összeomolván testét összetörte, és gyógyíthatatlan betegségbe esett. Félholtan a Kinisiva patak mellé vitték némely fontos országos ügyek miatt, itt aztán elköltözött a világból."

Figyeljük meg koronáját!

KIRÁLY szavunk eredete

Turkish

In this research which is made on the origin of the word Gerayli/Kerayli the word is verified to be currently and widely in use among the Turkish clans with a series of variety such as geroy, giray, giroy, keres, kerey, kiray, kirey and it’s etymology is demonstrated to be somehow related with the word ker meaning strength and power in the archaic Turkish.

Viszont a modern törökben: KIR= a. countryside, the country, rural area etc.

Királyi helynevek: Gerey (Iran, Dagestan, Azerbaijan, Litvánia) Giray (litvánoknál)

We should note that the Chinese pictograph indicating the king is called «wang», which is very similar to the Homeric term «anax», i.e. "the king" (corresponding to «wanax» in Mycenaean Linear B tablets). (Mint ismert, én pedig a HUANG szóból eredeztetem a WANG/király szót. Sárga.. Sar..)


Helynevek, amelyek KIR szótaggal kezdődnek:
KIR, KIRA, KIRAY, KIRAI KIRAL. Kissé messze esnek a szláv területektől...Fülöp szigetek, Pápua Új-Guinea, Sri Lanka, Hungary. Furcsa módon ezeken a területeken megtalálható a Tisza, Duna, Hun, Gari, Buda stb szavunk is geográfiai nevekben.

Maláj KIRÁLY
"Kerajaan literally means “to be in a state of having a Raja”. The concept kerajaan harks back to the feudal era where Malay politics was very much centred in and around the court (istana or palace) and where power was concentrated in the office of the Raja himself. "

arab: kira = rental, hire [karia] Alb qira, Ful akiri, Hin kiraya, Per keraye, Rom chirie, Ser kirija, Tur kira borrowed from Ar

A királis szó a görög kheir szóból származik, melynek jelentése: kéz.

Király szavunk feltehetően ősi turk szó. Ezt támasztja alá a turk nyelvekben fellelhető jelentéstani, alaktani és hangtani hasonlóság. A turk nyelv ide illő "erő, hatalom" jelentésű KER szava. Feltehetően a többi nyelvbe ebből került át, hiszen a turkok előfordultak az Indonéz szigetvilágban, Hátsó-Indiában, Indiában és Afrikában is, csak ott idővel módosult a jelentése. Azért elgondolkodtató, hogy "bérlő" jelentéssel is megtalálható a "kiray" szó elég széles területen Etiópiától Iránig, többek között a turk területeken is. Egy biztos: Nem NagyKároly nevéből származik. Ennyi süket nép nincs! Természetesen elképzelhető, hogy eredeti MADAR szó, de azt igazolni képtelenség. Mindössze az támasztja alá, hogy a Pacific szigetvilágában és Afrikában tisztábban található meg a KIRAY szó, mint a turk nyelvek sokaságában, pedig a logika szerint ott kellene torzultabbnak lennie.
Elképzelhető egy átalakulás: GARA - GIRA - KIRA - KIRA-AJ - KIRAJ.... A nosztratikusok szerint a "kerai/ cär = witchkraft".
Old El. gal 'great', kir 'mister, man,one', (bar-sir ki-ir 'a Persian mister, a Persian) Az "Aj=Hold". Kir-aj= Holdúr

Pesti István 2008. augusztus


Nyitóoldal